Még mielőtt pánikolni kezdenénk a lefolyó vagy a hajkefe tartalmától mindenek előtt fontos tisztázni, hogy a hajhullás egy természetes folyamat, egészen addig, amíg 70-100 hajszál között mozog értéke. Ha viszont hajmosás után több mint 300 hajszál is a lefolyóban landolna érdemes orvoshoz fordulnunk. A hajápolás kezelése ebben az esetben összetett feladat és nagy odafigyelést, de még nagyobb türelmet igényel. A népi gyógymódoktól ne várjunk azonnali csodát, és ne keseredjünk el, ha a látható eredmény még várat magára. Körülbelül 1 hónapos intenzív ápolás szükséges, hogy elérjük a kívánt hatást.
Íme a TOP 10-es lista a hajhullás kezelésére:
1. Házi hajpakolás
Keverjünk össze levendula-, cédrus-, kakukkfű- és rozmaringolajat – mindegyikből 5 cseppet ehhez adjunk 30 milliliter jojobaolajat (ha épp nincs otthon jó a szőlőmagolaj is), ezt a keveréket egyenletesen vigyük fel a haj teljes hosszára. A hajpakolást heti három-négy alkalommal ismételjük meg, és addig folytassuk, amíg javulást nem tapasztalunk. Rendszeres használata már bizonyítottan kezeli és megállítja a hajhullás folyamatát.
2. Rozmaring infúzió hajhullás ellen
Vegyünk egy nagyobb teás bögrét, amiben 2 teáskanálnyi apróra vágott rozmaring levelet kb. 3 deci vízzel forrázzunk le. A leveleket egy jó 15 percig hagyjuk ázni. Vattakorong segítségével jól dörzsöljük be a hajgyökereket, majd oszlassuk el a haj teljes hosszán. Ezt a pakolást nem szükséges leöblíteni, nyugodtan rajta hagyhatjuk a hajon.
3. Citromos bedörzsölés
A citrom a haj esetében is külsőleg is és belsőleg is csodaszerként hat. Pár csepp citromlevet hajmosás előtt alaposan dörzsöljük fejbőrünkbe. Mivel természetes bőrradírként funkciónál a fejbőr számára, csökkenti a korpásodást, zsírosodást, eltünteti az elhalt hámsejteket és megszünteti a fejbőr viszketését.
4. Tojássárgás samponozás
Attól függően, hogy milyen hosszú a haj törjünk fel 1, szükség esetén akár 2 tojást is, majd válasszuk szét a fehérjét a sárgájától. A fehérjére most nem lesz szükségünk, nyugodtan elhasználhatjuk sütéshez. Verjük fel habosra a tojássárgáját, majd egy kis langyos vízzel keverjük össze. Végül alaposan masszírozzuk be a fejbőrbe. Hagyjuk hatni pár percig, mivel így serkentjük a fejbőr vérkeringését, ami jótékony hatással van a hajhagymákra. Figyeljünk arra, hogy amit végeztünk kíméletesen töröljük meg a hajunkat a törölközővel, és arra is ügyeljünk, hogy ne dörzsöljük túl erősen.
5. Dióleveles hidratálás
Forrázzunk le egy maréknyi szárított diólevelet öntssük át egy tálba, és hagyjuk kihűlni. Amint kellemes a hőmérséklete áztassuk benne a hajunkat kb 15 percig.
6. Uborkás dzsúsz
Hosszú uborka levéből készítsünk dzsúszt és dörzsöljük át vele a hajgyökereket. A benne levő szilícium és kén serkenti a hajnövekedést.
7. Gyógytea mix
Bojtorjángyökér, csalánlevél, fűzfalevél, római kamilla, ökörfarkvirág. (A felsorolt gyógynövényeket 1:1 arányban alkalmazzuk, majd ízlés szerint ízesítsük.)
8. Vitamin dopping
A következő vitaminok nélkülözhetetlen az egészséges hajszálak számára valamint megelőzik a hajhullást:
A-vitamin - úgy viselkedik, mint egy antioxidáns, segíti a faggyútermelést (a haj természetes védőrétege). Megtalálod a halban, tojásban, hagymában, spenótban.
C-vitamin - egészségessé teszi a fejbőrt, megvédi a korpásodástól, száradástól.
E-vitamin - táplálja a fejbőrt, hozzájárul a hajszálak egészségéhez
Biotin - segít megelőzni a haj korai őszülését
Inozitol - megelőzi a hajhullást
B3-vitamin - elősegíti a vérkeringést, és ezáltal egészségesebbé teszi a fejbőr sejtjeit
B5-vitamin - megállítja a hajhullást és segíti az új hajnövekedést
B6-,B12-vitamin - szerepet játszik az egészséges hajnövekedésben
9. Jótékony aminosavak
L-cisztein és L-metionin - ezek az aminosavak javítják a haj minőségét és szerkezetét, megelőzve a hajhullást.
Ciszteint tartalmazó ételek: szárnyashús, joghurt, tojás, fokhagyma, piros paprika, brokkoli, lenmag.
L-metionint tartalmazó ételek: tojás, sajt, hús, borsó, bab, magvak és diófélék.
10. Rendszeres masszázs
A hajhullás egyik fő kiváltó oka lehet a mindennapi stressz, így a rendszeres fejmasszázs nem csak javítja a hajhagymák vérellátását, de oldja a szorongást is. Amennyiben időnk engedi reggel és este öt perc lassú, közepes erősségű fejmasszázst alkalmazzunk, akár a kádban ülve, akár tv nézés közbe és az eredmény nem várat majd sokáig magára.
Forrás:
http://www.hajbeultetes.org/cikkek/top-5-hazi-hajpakolas-hajhullas-ellen
http://www.bien.hu/szepseg/frizura-haj/megoldasok-hajhullas-ellen/112806?print=1
http://www.turmixvilag.hu/szepsegapolas/termeszetes-praktikak-hajhullas-ellen/
http://hairlossgeeks.com/how-to-stop-hair-loss/